A szexuális nevelés állomásai – videó szülőknek

A szülőknek szóló második videóban végigvesszük a szexuális edukáció legfontosabb lépéseit, állomásait.

 

Használjunk szavakat, nevezzük nevén a nemi szerveket!

A szexuális edukáció egyik legkorábbi lépése 1 éves kor környékére tehető, amikor megtanítjuk gyerekeinknek a különböző testrészeket, testtájakat. Nagyon fontos hogy a „hol van a füled, a szád, a vállad?” mellett megtanítsuk a nemi szervek nevét is. Minden családban eltérő lehet, hogy pontosan hogyan nevezzük a nemi szerveket, de fontos, hogy használjunk szavakat, és ezeket ismerjék, használják a gyerekek is. A nemi szervek kapcsán egy fontos szabály, amit minden kisgyereknek és az őt gondozó felnőttnek ismerni kell, a fehérneműszabály vagy bugyiszabály. Ez azt jelenti, hogy a gyerek megtanulja, hogy amit a fehérnemű takar, az az övé, ő rendelkezik felette, senkinek nincs joga megérinteni. Természetesen ez alól minden olyan tevékenység kivételnek számít, amikor a gondozó bekeni, megtörli, megvizsgálja, de itt is nagyon fontos, hogy a felnőtt kommunikálja, hogy milyen céllal teszi. Ez nagyon egyszerű, például azt mondjuk, hogy „Gyere, megtörlöm a fenekedet, mert kakis” Ha a gyerek ismeri a testének a határait, akkor felismeri, ha egy felnőtt olyan helyen szeretné megérinteni, ami neki nem komfortos, ahol nem szabad. Ezzel a tudással nagyon sokat teszünk a gyerekkori szexuális bántalmazás ellen, hiszen ha egy gyerek tudja, hogy hova nem nyúlhat egy felnőtt, akkor azt is tudja, hogy erre mondhat nemet.

 

A nemet mondás is egy fontos állomása a szexuális edukációnak.

Azt nem várhatjuk el egy gyerektől sem, hogy ha egész életében nem mondhatott nemet semmire, akkor egyszer csak egy adott szituációban majd pont nemet fog tud mondani egy felnőttnek, aki bántalmazni akarja. Ennek a gyakorlása is kora gyerekkorban kezdődik, pl. a brokkolikrémleves kapcsán. Itt is nagyon fontos a szülő minta, azaz hogy a szülő következetesen használja a „nem” szót. Ha valamire a gyereknek nemet mondunk, akkor amellett tartsunk is ki: ezzel tehetünk a gyerekünkért a legtöbbet, hiszen így tanulja meg, hogy a nem, az nem – akár felnőtt mondja, akár gyerek.

 

A szexuális edukációhoz szorosan kapcsolódik a jó és a rossz titkok megkülönböztetése.

Ez is nagyon fontos tudás, amiben mi tudjuk segíteni a gyerekünket. Minden gyereknek vannak titkai – ez természetes dolog. Beszélgessünk velük a titkok fontosságáról és az általuk keltett érzésekről. A jó titkokat jó őrizgetni: izgalmas, kellemes érzés rájuk gondolni. A rossz titok viszont valami olyan, amitől összeszorul és megfájdul a hasunk, amitől szomorúak leszünk. Az ilyen titkokat mindig fontos elmesélni egy olyan felnőttnek, akiben a gyerek megbízik.

 

A gyerekkori maszturbáció teljesen természetes jelenség.

Szexuális tartalommal mi felnőttek ruházzuk fel, a gyerek számára csupán egy kellemes érzés, feszültségoldás. Erre a jó érzésre könnyen rátanulhat a gyerek – ilyen esetben érdemes megszabni a kereteket.  Soha nem szabad a gyereket emiatt megszidni, illetve megszégyeníteni! Ha gyerek tudja, hogy ez egy olyan dolog, amit egyedül lehet csinálni, elvonulva mások elől – hiszen úgy őt sem zavarják, és ő sem zavar vele másokat –, akkor kikerülhető, hogy közösségben, óvodában, iskolában ebből kellemetlen élményt szerezhessen.




További videók

Cikk
A szexuális nevelés alapelvei – videó szülőknek

A szülőknek szóló első videónkban a szexuális nevelés alapelveiről esik szó, a videó teljes szövegét pedig itt is elolvashatod.

Elolvasom Read more
Cikk
Kínos helyzetek és megoldásaik – videó szülőknek

Mi a teendő, ha a szülő nehéz helyzetbe kerül, vagy ha intim helyzetben találja a gyerek? Szülőknek szóló negyedik videónk szövegét itt lehet elolvasni.

Elolvasom Read more
Cikk
Válaszok nehéz kérdésekre – videó szülőknek

A gyerekek nehéz és kínos kérdéseket is fel tudnak tenni. A szülőknek szóló harmadik videó szövegében az ezekre adható válaszokról olvashatsz.

Elolvasom Read more