A HIV-vírus orvosi szemmel

A HIV-fertőzés, AIDS megbetegedés már 40 éve az életünk része. Az első megbetegedést 1981-ben diagnosztizálták. Ma már a betegség gyógyszeres kezeléssel kordában tartható, kezelhető, de nem gyógyítható. Hatékony vakcina a HIV-fertőzés ellen nincsen.

A betegség okozója a HIV-vírus (Human Immundeficiency Virus, azaz szerzett immunhiányt okozó vírus).

A HIV-vírus meghatározott úton terjed, elsősorban szexuális kapcsolat során, intravénás drogfogyasztáskor közös tű és fecskendő használatával, illetve terjedhet fertőzött vérrel és vérkészítménnyel, de megfertőződhet a magzat is a terhesség során, valamint az újszülött szoptatáskor.

A HIV vírusfertőzést a mindennapi élet során nem lehet elkapni. Amennyiben a higiénés szabályokat betartják, a HIV-fertőzöttel közös háztartásban élők nem fertőződnek meg.

A fertőzést a HIV-vírus okozza. A HIV-vírus RNS vírus. Az RNS a vírus magjában található, melyet a p24 nevű fehérjeburok vesz körbe. A vírus külső burka egy kettős lipid réteg, melyben a  gp41 fehérje található, ehhez kapcsolódik a gp 210-as fehérje. A fertőződés során a vírus azokat a sejteket fertőzi meg, melyek CD4 receptorral rendelkeznek. A gp120-as fehérje, mint kulcs a zárba, illeszkedik a CD4 sejtfelszíni receptorhoz, ez a vírusbehatolás első lépése. De ahhoz, hogy a vírus bejusson a célsejtekbe, más sejtfelszíni fehérjékre, co-receptorokra is szükség van. A co-receptorok leszakítják a vírus felszínéről a gp 120-as fehérjét, ezzel utat nyitnak a vírus örökítőanyaga – az RNS – sejtbe jutásához. Ezzel megtörténik a fertőzés első lépése.

A második lépésben a sejtbe jutott RNS-DNS átírás történik meg, egy igen érzékeny reverz transzkriptáz enzim segítségével. Az így létrejött vírus DNS egy integréz enzim segítségével beépül, integrálódik a gazdaszervezet DNS-be. Ha már a vírus DNS beépült, a vírusfertőzés egy életen át fennáll. Mindez a fertőződés után néhány órával bekövetkezik.

Ezért rendkívül fontos, hogy a fertőzés után (pl. tűszúrásos baleset) a gyógyszeres kezelés azonnal, legkésőbb 24 órán belűl megtörténjen, hogy a vírus integrálódását, beépülését meg lehessen akadályozni.

A ma már hatékony gyógyszeres kezeléssel el lehet érni, hogy a vérben szabad vírus – (azaz fertőzőképes vírus) ne legyen, de a rejtett, elsősorban nyirokcsomókban megbújó fertőzött sejtek bármikor aktiválódhatnak, és ezzel újabb vírusszaporodás indulhat be.

A HIV-fertőzöttek kezelése nélkül a fertőzött személyekben az immunrendszer lassan, folyamatosan megy tönkre. A CD4+ lymphocyták, az immunrenszer legfontosabb T sejtjei fertőződnek meg, bennük rengeteg vírus jön létre, és a fertőzött sejtek korai pusztulásával (apoptozis) új vírusok ezrei kerülnek be a véráramba, újabb sejteket megfertőzve.  Ennek az a következménye, hogy az immunrendszer legfontosabb sejtjei kritikus szint alá süllyednek, a szervezet nem tud védekezni a külső kórokozókkal (baktériumok, vírusok, gombák, paraziták) szemben.

Ma már tudjuk, hogy milyen CD4+ sejtszámnál milyen ún. opportunista fertőzés következhet be, melyik kórokozó támadására lehet számítani. AIDS betegnek akkor nevezik a HIV-fertőzöttet, ha a CD4+ sejtszám 200 sejt/ul alá csökken, illetve  ha megjelennek az opportunista fertőzések. Ezek a fertőzések ép immunrendszerű személyeknél nem okoznak problémát, de HIV-fertőzötteknél halálos kimenetelű lehet.

Gyógyszeres kezeléssel megállítható a CD4+ sejtek csökkenése, megőrizhető az immunrendszer stabilitása. A ma már nagyon hatékony gyógyszerek mindig a vírus életciklusának valamelyik fontos részét támadják meg, hatékonyan megakadályozva a vírus szaporodását.

De ehhez a legfontosabb a vírusfertőzés felismerése, a vírusfertőzöttek kezelésbe juttatása.

Ma már nagyon megbízható diagnosztikumok vannak.

A vírusfertőződés után 12-14 nappal jelentkeznek az akut fertőződés tünetei (magas láz, rossz közérzet, kiütések, fáradékonyság, nyirokcsomók duzzanata) ez kb. 2 hétig tart, a tünetek maguktól elmúlnak. Ezt követi egy kb. 10 évig is elhúzódható latencia periódus, amikor a fertőzött személy nem érzi magát betegnek, de a kontrollálhatatlan vírusszaporodás miatt az immunrendszer folyamatosan megy tönkre, majd jelentkeznek az opportunista fertőzések.

Az akut tünetek megjelenésekor még nem lehet a vírus ellen termelt ellenanyagokat kimutatni. Ekkor vagy az ún. p24 vírus antigént (14. naptól) vagy a vírus örökítő anyagát (RNS) lehet PCR (polimeráz láncreakció) technikával kimutatni (9. naptól). A fertőzés után kb. 3 héttel már stabilan megjelennek az ellenanyagok, ezeket rutin laboratóriumban (ELISA technika), vagy gyorsteszttel, ujjbegyes vérvétellel lehet kimutatni. Természetesen gyakran előfordulhatnak ún. aspecifikus, álpozitív reakciók is. Ezért minden egyes  pozitív eredményt – függetlenül attól, hogy milyen technikával, hol kapták, – konfirmálni, megerősíteni kell.

Minden olyan esetben, ha valakinek védekezés nélküli sok szexuális partnere van (elsősorban az anális közösülés során a passzív partnerek veszélyeztetettek) javasolt a HIV szűrővizsgálat gyakori elvégzése.

Pozitív eredmény esetén pedig a Szent László Kórházban a HIV/AIDS ambulanciát kell felkeresni (Vezető főorvos: Dr. Szlávik János).

További olvasnivalók

Cikk
A szexuális úton terjedő betegségek jellemzői

Hogyan csoportosíthatjuk a nemi úton terjedő megbetegedéseket, és mik a jellemző tünetek, amikkel azonnal orvoshoz kell fordulni? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre adunk választ.

Elolvasom Read more
Cikk
Miért fontosak a nem kötelező szűrővizsgálatok a terhesség során? – Kutatásunk tanulságai

A projektben összesen közel 800 várandós nő szűrővizsgálatait végezték el, HIV, Hepatitis és szifilisz nyomait, jelenlétét keresve. Ebben a cikkben összesítettük az eredményeket.

Elolvasom Read more
Cikk
Szexuális úton terjedő betegségek tünetei

Ebben a cikkben a szexuális úton történő fertőzések jellemzőiről, tüneteiről és következményeiről olvashattok bővebben.

Elolvasom Read more